A hadviselés tudománya, avagy A háború művészete

Léteznek olyan műremekek a Gutenberg-galaxisban, amelyeket nem érdemeik szerint értékelnek, hanyag módon alig vesznek róluk tudomást, mégis amikor szóba kerülnek, bárki képes véleményt alkotni felőlük, méghozzá olyan módon, hogy soha egy sort sem olvastak belőlük.

SZUN-CE MONDOTTA…

Erősen baljóslatú a modern harcászat idején, a tömegpusztító fegyverek és az űrkorszak, valamint a terrorizmus árnyékában egy majdnem 2500 éves könyvvel foglalkozni, amely nem mással, mint a háborúskodás gyakorlatával foglalkozik.

Vajon mi újat mondhatna a puskapor és a mikroprocesszor/borotvahab feltalálása előtti évszázadokból nekünk, modern gyermekeknek, amit ne tudnánk kirázni a világhálóból pillanatok alatt?

Minden ember láthatja azt a taktikát, amivel csatát nyerek, de amit senki sem lát, az az a stratégia, amelyből a győzelem származik. VI.-27.

Nem mást nyújthat, mint a megfontolást és a józan tervezést egy konfliktusban, amelyek a viselők idősíkjától teljesen függetlenek. Hiába régi és egyenesen ősi korból való, méghozzá idegen földről, a messzi Kínából származó jó tanácsok gyűjteménye is ez, de a tárgya maguk az ember, és ezért objektíven érvényes ez mindenkire a glóbuszon, ha hasonló szituációkban találja magát.

Ezért is üvöltő felszínességre vallana, ha csak a katonáskodás dimenzióiba tartjuk eme 13 fejezetből álló gyűjtemény mondanivalóját, hiszen érdekellentétekből csírázott rendkívüli helyzetek az élet számos pontján jelen vannak, kezdve a baráti összezörrenésektől az üzleti szféráig, a napi kenyérharctól a gazdaság szervezéséig. Természetesen a politika is ebbe a körbe tartozik, de mivel Szun-Ce mindmáig méltó utóda, Carl von Clausewitz porosz haditudós megfogalmazása szerint a háború nem más, mint a politika folytatása más eszközökkel, ezért is számít a politika a háborúk sine qua non-jának, és evidens, hogy főleg hozzá csatlakozik az eredeti szöveg.

Ki ez az ember, aki kérés nélkül tanácsokat mer adni? Nem más, mint az eddig ismert első hadtörténeti teoretikus, aki egy kínai mértékkel mérve apró tartomány tábornoka volt, ki élete nagyobbik részét háborúskodással töltötte.

Gondolatait 13 rövid fejezetben, aforizma jellegű, lakonikus tömörségű parancsokba öntve kínálja mindazoknak, akik nem csupán a vak szerencsébe bízva óhajtják elérni a siker csimborasszóját, a győzelmet.

Ha az ellenség nyitva hagy egy ajtót, be kell rontanod rajta. XI.-63.

Az efféle cizellálatlan, nyers gondolatok egy valódi hadvezér lelkét tükrözik, egyszerű és mégis lényegre törő, olyan valakijét, aki egész életében a győzelmet kísértette, és nem szépirodalmi babérokra akart megnyerni. Magyar szempontból kevésbé ismertek ezek a jó tanácsok, kétféle fordításai közül – Tőkei ’63 és Édes ’96- az utóbbi talán elérhetőbb napjainkban offline formában, habár nem az eredeti forrásból lett átfordítva, ezért a nyelvezete sok európai származású és kultúrköri szavakat tartalmaz (diszpergál, stratégia, induktív, deduktív stb.), amik anakronisztikussá tehetik a művet egy szemináriumi szinten vizsgálgató szemében.

Nem léphetünk addig szövetségre, amíg nem ismerjük szomszédaink terveit. VII.-12.

Mi sem szavazhatunk bizalmat egy szerzőnek, amíg nem ismerjük meg alkotásának célját, illetve azt az olvasóközönséget, akinek szánni tervezte a művet. Hamar kiviláglik a számozott tanácsok tartalmából, hogy parancsnokoknak, haduraknak és egyéb hatalmas potentátoknak szánta az eredeti nyelven átcsorbítva Sūnzǐ Bīngfǎ (孫子兵法;) címet viselő alig 90 perc alatt átolvasható kötetet a hadvezér, míg a sereg valódi részeivel, a kiskatonákkal nem sokat foglakozott, számukra a végrehajtás a fő szempont, az elvárás felőlük csupán a fegyelem, a jó kiképzettség és az ellátottság. Még cinikus magyarázatra is telik: Ha katonáid nem roskadoznak a sok pénztől, az nem azért van, mert ízléstelennek tarják a gazdagságot; ha életük nem valami hosszú, az nem azért van, mert nem hajlamosak a hosszú életre. XI.-27.

Mindenesetre jogosan választja ketté az elméleti részt a gyakorlatitól, hiszen a parancsnok feladata nem a kardot csörtetni, hanem a stratégiát kidolgozni és végrehajtatni, elsőnek reagálni a csata eseményeire.

A győzelmet akkor meglátni, amikor a nyáj is felismeri, nem a kiválóság ismérve. IV.-8.

Máskülönben igen fontos lényegi elemet sikerült kitapintania, amiket manapság inkább triviálisnak és könnyen felismerhetőnek tartanak, éppen ezért senki sem veszi a fáradtságot újragondolni őket.

Miszerint a háború költséges móka, ezért illik hamar befejezni; a minél nagyobb károkozás az ellenség körében a legcélszerűbb; és egy szinte elfeledett esszencia: a háborút a kecsegtető haszonért indítják. És főleg mérlegelni, gondolkozni, számolni és becsülni bármilyen komoly cselekvés előtt.

A modern ember magától értetődőnek véli ezeket a szentenciákat, amikor meghallja őket, de szinte sose jutnak eszébe, csak amikor már késő. Az élet iskolájában szinte tankönyvnek illene kiosztani, míg a magára valamit is adó hadiakadémiákon kiemelkedő helyen tartják számon, hiszen az emberi szellem egyik sötét sarokköve a háborúskodásra való hajlam.

És hogy mit szólnak mindehhez a fáradhatatlan békepártiak? Karinthy Frigyes szerint nincs is szebb látvány, mint amikor pacifisták verekszenek…

Elérhető Tőkei Ferenc féle fordítás link: http://mek.oszk.hu/01300/01345/01345.htm

Kőszegi Ádám (Adams)